Magyar Repüléstörténeti Múzeum

Magyar Repüléstörténeti Múzeum - Szolnok

Az európai repülőmúzeumokban járva bizony joggal csodálkozik el legtöbb hazánkfia, hogy milyen rendezett, hatalmas gyűjtemények mutatják be az adott nemzet repüléstörténetét. A szakszerűen restaurált eredeti példányok, a tökéletes replikák és a hozzájuk kapcsolódó egyéb relikviák mind-mind az aviatika múltját idézik. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy csak a gazdag országokban jut fűtött és fedett kiállítóhelyekre, vagy a gépek költséges restaurálására, karbantartására. Gondoljunk csak a belgrádi vagy a Prága melletti Kbely-ben található repülőmúzeumokra, melyek bárhol a világon megállnák a helyüket.

Van azonban Magyarországon is néhány hely, ahol - igaz nem a legjobb körülmények között - az érdeklődők testközelből csodálhatják meg letűnt idők vasmadarait. Ezek közül a szolnoki katonai repülőtér tőszomszédságában található Magyar Repüléstörténeti Múzeum rendelkezik a legnagyobb kiállított gépanyaggal, mely a Második Világháborútól egészen napjainkig mutatja be, elsősorban a magyar katonai repülés technikai eszközeit. Bár alapvetően - az elmúlt évtizedek örökségeként - a híres szovjet repülőgép tervezők alkotásai uralják a múzeumot, szép lassan néhány nyugati vadászgép is felsorakozik az egykori ellenfelek mellé.

Miután a bejáratnál elhelyezkedő, portásfülkeként üzemelő lakókonténerben megvásároltuk a belépőjegyet és leróttuk a fotózási „illetéket”, kezdjük is a kiállítás megtekintését a talán leginkább közismert, hazánkban is jelentős számban szolgálatba állított MiG vadászgépek hosszú sorával. A Mikoyan és Gurevics tervezőiroda első, nagy sorozatban gyártott sugárhajtású vadászrepülőgépét, a még hangsebesség alatti MiG-15-öst a Néphadsereg az ötvenes évek elejétől alkalmazta. A magyar hajózók ennek a típusnak a fedélzetén tapasztalhatták meg először a sugárhajtóműves repülőgépek dinamizmusát, a korábbi légcsavaros gépekétől teljesen eltérő repülési jellemzőit. Bár a hatvanas évek elejétől fokozatosan kiszorították a kétszeres hangsebességű MiG-21-esek, felderítő és gyakorló feladatkörben egészen 1974-ig szolgálatban maradtak. A múzeumban az együléses „BISZ” -melynek érdekessége az 1968-as csehszlovákiai intervenció során használt, a törzsre felfestett piros jelölő csík -, továbbá a kétüléses „UTI” változat is ki van állítva.

A MiG-17 PF (NATO kódneve „Fresco”) az első, fedélzeti radarral felszerelt, sugárhajtású, minden időben alkalmazható elfogó-vadászgépe volt légierőnknek. Átmeneti típus révén csak kis számban állt szolgálatban, hasonlóan a már a hangsebességet is elérő MiG-19 PM-hez (NATO kódneve „Farmer”). Ez utóbbi volt az első, irányított levegő-levegő rakétafegyverzettel ellátott vadászgépe a Magyar Néphadseregnek.

A MiG-21-esek megjelenése több szempontból is mérföldkőnek tekinthető a magyar katonai repülésében. Az első, szolgálatba állított, kétszeres hangsebességet elérni képes szovjet gyártmányú elfogó-vadász különböző változataiból több mint 200 darabot vásárolt hazánk, ami feltehetőleg az utolsó, ilyen volumenű beszerzés volt a Magyar Légierő történetében. A NATO-ban „Fishbed” névre keresztelt „huszonegyes” évtizedekig meghatározó típusa volt a honi légvédelem repülőcsapatainak. A szolnoki Repüléstörténeti Múzeumban a korai MiG-21 F-13-as több példánya mellett egy-egy „BISZ” valamint kétüléses „U” és „UM” is megtalálható.

A nyolcvanas évek elejétől egyre inkább jelentkező gazdasági nehézségek miatt a MiG-21-esek váltótípusának szánt, változtatható szárnyállású MiG-23 „Flogger”-ekből már csak egy századnyi mennyiséget rendszeresítettünk. Az itt látható „MF” változat társaival együtt a pápai repülőtéren települve oltalmazta a Dunántúl légterét. Kivonásukra a kilencvenes évek közepén került sor, furcsamód előbb vonultak nyugdíjba, mint a „huszonegyesek” legutolsó változatai.

A Szuhoj tervezőiroda nagy teljesítményű vadász és csapásmérő repülőgépei révén vált ismerté és elismerté. A Mikoyan konstrukcióknál robosztusabb, bonyolultabb és drágább típusok nagy harcértéket képviseltek a hozzáértő kezekben. A szovjet honi légvédelem speciális igényeit kielégítő elfogó-vadászgépek mellett számos vadászbombázó típust is kifejlesztettek. Ezek egyikét, a variaszárnyú Szu-22 M3 (NATO kódneve „Fitter”) repülőgépet a Magyar Néphadsereg is rendszerbe állította csapásmérő és felderítő feladatkörben. A négytonnányi, változatos fegyverkészlettel felszerelhető Szuhojok mind a mai napig szolgálatban állnak számos országban. Sajnos a hazai katonai vezetők nem tartottak igényt ezekre az igazán potens repülőgépekre, melyek - azóta is vitatott körülmények közepette történt kivonásuk révén - hatalmas képességbeli űrt hagytak maguk után. Ezt az űrt talán csak a JAS-39 Gripen-ek beérkezése fogja megszűntetni…

Természetesen a legfontosabb, első vonalbeli vadász és csapásmérő repülőgépek mellett számos kiegészítő feladatkörű típus is rendszerben állt, vagy áll jelenleg is a Magyar Légierőben. Ezek közül is láthatunk néhányat a Szolnoki Repülőmúzeumban. A csehszlovák Aero Vodochody repülőgépgyár kiképző és gyakorló gépei az egykori Varsói Szerződés majd minden tagállamában, jelentős számban álltak szolgálatban. Nálunk az L-29 Delfin már régen kivonásra került, de az L-39 ZO Albatros napjainkban is aktív szolgálatot lát el. Mindkét, szép vonalvezetésű típus megtekinthető a kiállításon, sajnos kissé megkopott állapotban.

Az Antonov tervezőiroda kiváló szállító repülői révén írta be magát a repülés történelmébe. Az An-24-es és az An-26-os (NATO kódnevük „Curl”) közeli rokonságban állnak egymással. Az An-24-est elsősorban személyszállításra használta légierőnk, míg a „huszonhatosok” régebben és jelenleg is inkább teherszállítóként üzemelnek. Strapabíró, megbízható, sokoldalúan használható repülőgépeknek bizonyultak eddigi szolgálatuk alatt, mely feltehetőleg még hosszú ideig tartani is fog. A múzeumban látható példányok üzemideje lejárt, és mivel az egyre zsugorodó hadsereg nem tartott rájuk igényt, ide kerültek.

Említést érdemel még az Iljusin Il-28-as is, melyből viszonylag keveset látni a különböző repülőmúzeumokban. A sugárhajtóműves bombázó a ’60-as években, az ún. „Kubai-válság” idején vált ismertté. A Magyar Néphadsereg kis példányszámban alkalmazta csak ezt a különleges formájú repülőgépet, célzsák-vontatási és felderítő feladatkörben. Az Iljusin tervezőiroda további repülőgépekkel is képviselteti magát a Szolnoki Repülőmúzeumban. Az Il-14-est elsősorban polgári célokra alkalmazták, itt azonban egy tereptarka festésű, meglehetősen elhanyagolt állapotú változata van kiállítva. Az Il-18-as volt a nemzeti légitársaság, a MALÉV, első nagy távolságokra is repülni képes utasszállító gépe. Miután a korszerűbb, sugárhajtóműves típusok kiszorították a személyszállításból, cargo feladatkörben repült tovább. Szolnokon, a régi MALÉV festéssel látható gép utasterét visszaállították eredeti állapotába. A portás, külön kérésre kinyitja a gép ajtaját, lehetővé téve a belső tér és a pilótafülke megtekintését. A nemzeti légitársaság flottájának szintén fontos tagja volt az üvegezett orrészéről könnyen felismerhető Tupoljev Tu-134-es. Ez a típus és nagyobb testvére, a Tu-154-es alkotta hosszú ideig a MALÉV gépparkjának gerincét, sok millió lerepült kilométert teljesítve a különböző célállomások között.

A helikopterek sorában megtalálhatjuk az összes, Magyarországon rendszerben állt katonai forgószárnyas egy-egy példányát. A kissé kakukktojás Kamov Ka-26-os mellett főként a Mihail Mil főkonstruktőrről elnevezett tervezőiroda produktumai láthatóak. A korai Mi-1-esen és a nem túl sikeres Mi-4-esen kívül megcsodálhatjuk a „csirkecomb” becenevű Mi-2-est, a szalon változatú, VIP szállításra kialakított Mi-8-ast és az erőteljes Mi-24-es harci helikoptert is. Ez utóbbi félelmetes hírnévre tett szert az afganisztáni és a csecsenföldi hadműveletekben egyaránt. Egyes példányai - a tervek szerint - a Magyar Honvédségben is még sokáig szolgálatban maradnak.

A repülőmúzeumok a világon mindenütt, igyekeznek különleges típusokkal bővíteni kollekcióikat. A több példányban rendelkezésre álló típusok cseréjével, esetleg vásárlással, olyan repülőeszközökhöz is hozzájuthatnak, melyek az adott ország légierejében soha nem is teljesítettek szolgálatot. Ezáltal szélesebb spektrumot mutathatnak be a repüléstörténetből, valamint egymás mellé kerülhetnek az egykori ellenfelek harci technikái is. A szolnoki, Magyar Repüléstörténeti Múzeumban is megcsodálható néhány olyan repülőgép, mely a történelem bizonyos szakaszaiban a „másik oldalon” harcolt. A Lockheed cég F-104 Starfightere mindjárt két példánnyal is képviselteti magát. A német Luftwaffe állományába tartozott az egyik, míg a másik a Török Légierőt erősítette egykoron. A karcsú, meglepően kis szárnyfelülettel rendelkező vadász inkább rakétára hasonlít, mintsem repülőgépre. A magyar MiG-21-esek kortársainak számító Starfighterek a világ számos pontján, Taiwantól Olaszországig álltak, vagy állnak még ma is szolgálatban.

Az angol Hawker Hunter a sugárhajtású katonai gépek korai generációjához tartozik. Vadászbombázó feladatkörben számos háborús hadszíntéren megfordult. Európában a svájci légierő egészen a ’90-es évek közepéig alkalmazta. A szolnoki múzeumban kiállított, a hasán színpompás festést viselő Hunter érdekessége, hogy a svájci Patrouille Suisse bemutató-kötelék egyik gépe volt, és annak idején a Taszári Nemzetközi Repülőnapon még a levegőben is láthatta a magyar közönség.

Bár a múzeumot alapvetően a sugárhajtású repülőgépek uralják, megtalálható itt néhány legendás légcsavaros repülőeszköz is. Ezek közül talán a leghíresebb az Il-2-es Sturmovik, mely a Második Világháborúban a szovjetek egyik legfélelmetesebb harci eszközének bizonyult. Alacsonytámadó csatarepülőgépként a tengelyhatalmak járműparkját és katonai alakulatait tizedelte, meglehetős hatékonysággal. A jól páncélozott, védőfegyverzettel is ellátott Sturmovik lelövése nem volt könnyű feladat a vadászgépek számára. A Balaton körüli harcokban zuhant le az az Il-2-es, amelynek roncsait – a tóból történő kiemelése után – Szolnokra szállították, és a múzeumban kiállították.

A kétmotoros Aero-45-öst az egykori Csehszlovákiában gyártották, Magyarországon főleg futárgépként és légi-taxiként alkalmazták. Az itt kiállított példány nagyon szépen felújított állapotban van. Sajnos a Jakovlev tervezőiroda iskolagépéről, a Magyar Néphadseregben is alkalmazott Jak-11-esról ez nem mondható el. A csillagmotoros, kétüléses kiképző és iskolagép számos növendékkel ismertette meg a repülés szépségeit és nehézségeit, felkészítve őket a nagyobb teljesítményű típusokra.

A kiállítótér közepén elhelyezkedő könnyűszerkezetes „hangár” tetőszerkezete alatt egy kétfedelű Po-2-es is megtalálható még. Ezt a fa szerkezetű, vászonborítású kis repülőgépet főleg mezőgazdasági és sport célokra használták, de néhány példány a fegyveres erőknél is szolgált. Körülötte számos repülőgépmotor és hajtómű is kiállításra került.

A látogatók kultúráltabb kiszolgálása érdekében az utóbbi néhány évben végrehajtottak némi infrastruktúrafejlesztést is. A múzeum területét körülvevő masszív betonkerítés tövében rendszeresen kaszálják a gazt, lebetonozták a gépek közé bevezető gyalogútvonalat, és a gépek típusát jelölő, tájékoztató táblákat is elhelyeztek. A színvonal még messze van a kívánatostól, de a fejlődés jelei már láthatóak.

Minden év februárjában nívós makett kiállítást rendeznek a múzeum tőszomszédságában található Helyőrségi Klubban, melyre a Forgó Travel szervezésében Budapestről kényelmesen és olcsón juthatnak el az érdeklődők. Akár egy nem mindennapi családi program is lehet a léptékarányos műanyag repülők megcsodálása után az igazi vasmadarak megtekintése. Erre, a múzeum vezetősége, a rendezvény időtartama alatt, a téli zárva tartás ellenére is lehetőséget ad.